megsemmisítése mellett visszafoglalni. Ez is része volt annak a "tűzoltó" feladatnak, amit az osztály már hetek óta betöltött. Az akciót követően az osztályt visszavonták Székesfehérvárra. 5-én visszatért a kórházból Dr.König százados. Egy nappal később a 3. Ukrán Frontnak sikerült betörnie a németek Velencei-tó és Seregélyes között kiépített állásaiba (Margit-vonal). Az osztály még bevethető harckocsijait riadókészültségbe helyezték. Az újonnan létrehozott harccsoport vezetésével Dr. König századost bízták meg.

Felvétel 1938-ban

Február 7-én reggel 8 óra körül a német harckocsik a 1113.pc.gr.z. kíséretében megindultak a Székesfehérvár - Sárkeresztúr úton Börgönd irányába. Börgönd határában az oszlop erős szovjet páncélos erőkbe ütközött. A kialakult találkozó harcban rövid idő alatt 12 db T-34-est lőttek ki, majd déli irányba folytatták a támadást. Elkeseredett harcokban sikerült kiszorítaniuk a Margit-vonalba beékelődött szovjet     erőket. Délután a 3. "" SS.pc.ho. páncélgránátosai ismét a régi állásaikban voltak. Az 509.npc.o.-t kivonták a harcokból és hadtest-tartalékba helyezték. 10-én az 1. páncélos hadosztály támogatására vetették be őket ismét. A felsőtarnócai borospincéknél beásott szovjet csapatok súlyos veszteségeket okoztak a 113.pc.gr.e. "ának. Őket kellett a Királytigriseknek kifüstölniük. A feladat végrehajtása után a falu irányába nyomultak tovább, amit estére el is értek. Itt helységharcba keveredtek, amit veszteség nélkül úsztak meg. Másnap reggel a német harckocsik keleti irányba fordultak mert Soponyánál fel kellett robbantaniuk az ottani Sárvíz-hidat. Négy Királytigris a felázott kukoricaföldeken erősen megsüllyedt. Csak több órás megfeszített munka után sikerült őket kihúzni. A mentés során Dr. König harckocsija is meghibásodott. A meghibásodott páncélosokat az időközben beérkezett vontatócsoport a Polgárdinál települt szerelőműhelybe vontatta, ahol a lehető leggyorsabban kijavították őket.

A vontatócsoportot a "ózseni" -nek nevezett Röver hadnagy vezette. Dr. König kénytelen volt egy féllánctalpas lövészpáncélosba átszállni és annak fedélzetéről irányítani a kötelékét. A február 15-i "írek" megemlíti az osztályt: " A Balatontól keletre folyó harcokban a Burmester őrnagy által vezetett 509.npc.o. különös képpen kitüntette magát. A január 18-tól február 03-ig terjedő időszakban 10 saját veszteség mellett 203 szovjet harckocsit és rohamlöveget, 145 páncéltörő ágyút, valamint 5 repülogépet semmisített meg és súlyos vérveszteséget okozott az ellenségnek." A tíz saját veszteség csak a totál veszteséget takarja, az olyan páncélosokat, amelyeket nem lehetett már megmenteni. Az osztálya eredményeiért és parancsnoki tevékenységéért az osztályparancsnok megkapta a lovagkeresztet. Az elkövetkező két hét az osztály számára viszonylagos nyugalomban telt el. Az arcvonal néhány szakaszán csak egy kisebb harccsoport került alkalmazásra védelmi harcokban. Vezetését Dr. König és Tischendorf századosok felváltva látták el. Az osztály bevethető harckocsijainak átlagos száma 15-20 harckocsi között mozgott.

Február 26-án az éppen pihenőben lévő Dr. König századost magához rendelte Breith tábornok, a III. páncéloshadtest parancsnoka, és megbízta az osztályparancsnoki teendők ellátásával, mert Burmester őrnagyot azonnali hatállyal más beosztásba helyezték. Burmester őrnagy éppen az ügyeletes harccsoportot vezette. König százados azonnal elindult hozzá, hogy leváltsa. Egy évi közös szolgálat után vettek egymástól rövid búcsút. 27-én délelőtt az osztály harcálláspontján megjelent Streith ezredes, az 1.pc.ho. 1. páncélos ezredének új parancsnoka. Az ezredes személyiségének köszönhetően a két kötelék szoros együttműködése a jövőben is mindvégig példa szerű volt. A rövid kéthetes pihenő alatt a második század élén is váltásra került sor. A Székesfehérvár környékén folyó harcokban megsebesült Böttger hadnagytól Oehme főhadnagy vette át a parancsnoki teendőket. Március 4-én az osztály ismét 32 bevethető harckocsit jelentett a hadtestnek. Ez a küszöbön álló " ébredés" ellentámadás szempontjából igen jelentős erőt jelentett. A hadtesttől azt a parancsot kapták, hogy március 6-án virradóan hajtsanak végre támadást Belsőbáránd-Seregélyes irányba, azzal a céllal, hogy visszafoglalják Seregélyest. Az osztály egyik századának kellett támadóéket alkotnia a " gránátosai elott. Az osztály zömének, mint második lépcsonek, a Seregélyestol keletre található hidat kellett birtokba vennie. A Dr. König által 2-án vezetett szemrevételezés során kiderült, hogy az előrevonás erősen ingoványos-mocsaras területen keresztül vezet. Az útról nem lehetett letérni. A " ébredés" és az utolsó napok Az osztály március 5-én a sötétedés leple alatt akarta végrehajtani a készenléti körlet elfoglalását. A harmadik század azonban elakadt a nagy sárban, és a másik két század is csak nagy nehézségek árán tudta elérni a kijelült körleteket.

A 6-án hajnalban meginduló támadást a szovjet nehéztüzérség és a seregélyesi dombokon beásott ISZ-2-es nehézharckocsik összefogott tűzzel igyekeztek elhárítani. A Királytigrisek mégis rövid idoalatt négy ellenséges harckocsit semmisítettek meg és áttörték a szovjet védelem fővédő övének elsőállását. Az osztály szárnyain támadó "árduc" harckocsik is több találatot értek el a "álin" páncélosokon, de 75 mm-es ágyúik a 2000 m-es távolságból nem bizonyultak elég hatásosnak és nem tudták átütni azok páncélzatát. Ezért segítséget kértek az 509-ektol. Az osztályparancsnok két páncélosát küldte oda, amelyek újabb két ISZ-harckocsit lőttek ki. Ezzel megtörték a szovjet ellenállást és ott is áttörték a szovjet fővédőöv első állását. A további előrenyomuláshoz meg kellett várniuk a jánosmajori vasúti híd helyreállítását, mert csak ez bírta el a közel 70 tonnás páncélosokat. Bradel ezredes gránátosai végül harckocsi-támogatás nélkül vették be a délután folyamán Seregélyest. Azt viszont nem tudták megakadályozni, hogy a visszavonuló szovjet csapatok fel ne robbantsák a falu keleti szélén álló hidat. A szükséges mértékben helyreállított jánosmajori vasúti hídon az osztály csak 7-én tudott átkelni Seregélyesre. A támadást csak az újonnan létrejött hídfőmegerősítése után lehetett folytatni. Erre csak március 10-én kerülhetett sor. A 26 Királytigris elsolendülettel egészen Gárdonyig nyomult elore. A támadás során 12 ellenséges harckocsival és csaknem ugyanennyi páncéltöroágyúval növelték gyozelmi listájukat. Idoközben elszakadtak a kísérőgyalogságtól, akik csak másnap, Velencefürdőnél érték utol őket. A további keleti irányú támadást már a Bradel-harccsoporttal és az 1. páncélosezreddel szoros együttmuködésben hajtották végre. Az osztálynapló szerint ezek a harcok lettek az osztály történetének legsúlyosabb harcai. Itt találkoztak eloször az új ISZU-122 (SZU-100?) típusú szovjet vadászpáncélosokkal. Ezek hosszúcsövu lövegei már komoly veszélyt jelentettek a Királytigrisek számára is, nem úgy mint a régebbi SZU-122-esek rövidcsövu ágyúi. (A hosszabb cső nagyobb kezdősebességet adott a gránátnak, amelynek ezáltal nagyobb lett a páncélátütőképessége.) 24 ilyen vadászpáncélos vette tűz alá a nyílt terepen lévo német harckocsikat. A szovjet vadászpáncélosok egy domboldalon voltak beásva és előttük egy aknamező is húzódott. A német műszaki csapatok csak nagy áldozatok árán tudtak átjárót nyitni az aknamezőn. Ekkor már csak 16 Királytigris volt harcban. Rohamra indultak és átverekedték magukat az aknamezőn, miközben az ellenséges tuz csak fokozódott. Három Királytigris telitalálatot kapott és teljesen megsemmisült. Ugyanakkor egymás után semmisítették meg a szovjet vadászpáncélosokat. Végül csak két német harckocsi jutott fel a magaslatra. Az egyik az osztályparancsnoki jármu volt. Az összes szovjet vadászpáncélost megsemmisítették, de súlyos árat kellett érte fizetniük.

Térképes animáció

Az elfoglalt magaslatról kiválóan tuz alatt lehetett tartani a mélyebben húzódó Kápolnásnyék - Iváncsa muutat. A két német harckocsi tüzet nyitott egy éppen ott haladó szovjet páncéltöroütegre. Néhány perc alatt teljesen megsemmisítették. Hamarosan a páncélgránátosok is felérkeztek a magaslatra és rögtön megkezdték az elért terepszakasz megerősítését, azaz beásták magukat. Dr. König 15-én hajnalban az 1.pc.ho. harcálláspontjára ment, hogy javaslatot tegyen az osztály harcból történokivonására. Csak a személyesen Breith tábornokkal folytatott tárgyalás után kapta meg az engedélyt a pihenőre. A rövid szünet során Röver hadnagy vezetésével gyorsan folytak a javítási munkák. 18-án már ismét 20 bevethető(hadrafogható) harckocsival rendelkezett az osztály. Pár nap múlva meg is kapták az újabb bevetési parancsot. Ennek értelmében a Székesfehérvár délkeleti oldalán futó Dinnyésre és Seregélyesre vezetoutakat kellett biztosítaniuk. Március 16-án megindult a 3. Ukrán Front régen várt offenzívája (Bécsi támadó hadművelet).Várpalotánál áttörték a német-magyar vonalakat és déli irányba fordulva bekerítéssel fenyegették a Velencei-tó - Balaton vonaltól délre harcoló két német hadsereget (6.SS-páncéloshadsereg, 6. német tábori hadsereg). 19-én már ismét súlyos harcok folytak Székesfehérvár közvetlen körzetében is.

Egy nappal később visszavonták az 1.pc.ho.-t a Seregélyes - Székesfehérvár vonal mögé. Az 509.npc.o.-t 21-én Falubattyánig rendelték vissza. A felderítők Polgárditól délre 150-200 szovjet páncélos előrevonását jelentették. A délután folyamán a szovjet erők betörtek Polgárdi területére. Röviddel a sötétedés előtt az osztály ellenlökést hajtott végre. Sikerült birtokba venniük a 228-as magaslatot (Kőhegy), ahonnan Polgárdit és Fülét is ellenőrizni lehetett. Itt az osztályparancsnoki harckocsi olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy fel kellett robbantani. König százados egy másik páncélosból vezette tovább a harcot. Az osztály addig tartotta az állásait, amíg a 6. és a 2. páncéloshadsereg el nem hagyta a veszélyessé vált körzetet.

Március 23-án éjszaka az osztály megkezdte visszavonulását Sándorkára. Ott ismét védelembe mentek át azzal a céllal, hogy kedvező feltételeket teremtsenek az 1.pc.ho. Jenő körzetében bekerítésbe került erőinek Balaton irányú kitöréséhez. A feladatot sikerrel teljesítették. Másnap folytatták a visszavonulást a Balaton északi partján. A harccal történővisszavonulás során több alkalommal állítottak meg szovjet támadásokat kihasználva a Balatonkenese-Veszprém műút menti dombvonulatok adta lehetőségeket. Összesen 8 db T-34-es és ugyanannyi ISZ-2-es harckocsit lőttek ki. A nap folyamán három páncélost vesztettek, ebből egyet maguknak kellett felrobbantaniuk. A további visszavonulást az ellátó és javító század Veszprém-Körmend- Heiligenkreuz irányba folytatta. Magukkal vitték az osztály valamennyi sérült, de még vontatható Királytigrisét. Az osztály harcoló része továbbra is a Balaton északi partján vonult vissza, majd Tapolca felé fordult és 31-én ugyancsak Heiligenkreuznál lépte át a birodalmi határt. Az út során 14 harckocsijukat kellett üzemanyaghiány vagy technikai meghibásodás miatt felrobbantaniuk. Az 509.n.pc.o. magyarországi harcai ezzel véget értek.
                                    vége...

1