Rendezvények 2007 - 2008
Jenő községben évek óta hagyomány, hogy Július első hétvégéjén megrendezik
a falunapokat, melyen a falu lakóin kívül a környező települések lakossága is
szívesen vesz részt.
Az első napon helyi közösségek szerepelnek, óvódások, iskolások, nyugdíjasklub,
de meghívott vendégek is adnak műsort.
2007.Július 07: Jenői falunap (szombat)
A délelőtti órákban labdarúgó mérkőzések, és különböző vetélkedők zajlottak le.
Délután az óvodások műsora után az általános iskolások adtak elő különböző
bábjátékokat, szavalatokat majd a Jenői Asszonykórus tagjai hagyományőrző
népdalokat énekeltek. Este pedig zenés műsorral zárult a nap.
2007.December 21. : Karácsonyi ünnepély
Az óvodások és az iskolások adtak elő Betlehemes műsorokat.
Az ünnepségen részt vett a helyi plébános / Zsolt atya / és megszentelte
az ajándékba kapott Betlehemes tárgyakat.
Az önkormányzat a 60. év feletti nyugdíjasoknak élelmiszer csomagot adott.
2008 Június 28 : Kiállítás
Dr. Frisch Gyula festőművész kiállítása a nádasdladányi közösségi házban.
Az összejövetelen Nádasdladány polgármestere,
és Zsolt atya köszöntötte a megjelenteket, majd műsorokat adtak elő.
A nádasdladányi nyugdíjasklub, Jenői Asszonykórus,valamint az Ősi énekkar.
Az ünnepség gyertyafényes vacsorával végződött.
2008. Július 06. : Jenői Falunapok
2007-évhez hasonlóan zajlott le. A második napon (vasárnap)
a helyi nyugdíjasklub tagjai palacsintával, rétessel,
süteménnyel vendégelte meg a falunapi résztvevőket.
|
|